Egy távoli és gyönyörű helyen, ahol a csend úgy rezdül, mint a legelbűvölőbb zene és a levegő édesebb, mint a méz, egy titokzatos Bűvös Tó terül el.

Áttetsző kék vize fölött minden reggel egy sereg gyönyörű lótuszvirág nyílik, örvendezve a körülöttük lévő világ szépségén, örömükön egymással osztozva.

Ezeknek a lótuszvirágoknak mindegyike egyedülálló és nemes a maga módján: fehér, rózsaszínű, piros, meg sárga és kék is… és a Bűvös Tó valamennyiüket visszatükrözi vizében.

Egyszer régen valami nagyon különleges dolog történt ebben a Tóban… 

A Nagy Fehér Lótuszvirág azokhoz a kis magokhoz szólt, akik megértek a szíve maghüvelyében:

„Kedves gyermekeim! Megértetek és eljött az idő, hogy útra keljetek. Egy nehéz és veszélyes utazás áll előttetek, amelynek a végén mindegyikőtök olyan gyönyörűvé válhat, mint világunk lakói. Mindazonáltal közületek nem mindannyian fogják végigjárni az útjukat és hazatérni.

Tehát nagyon figyelmesen hallgassatok rám, mert ezt az ősi tudást nemzedékről nemzedékre adták át. 

Mindegyikőtökben rejtőzik Három Kincs, amit még arannyal sem lehet megvásárolni. Ha veszélybe kerültök, de emlékezni tudtok rájuk, akkor átjuthattok a megpróbáltatások legnehezebbikén is. Ez a Három Kincs

ŐSZINTESÉG

EGYÜTTÉRZÉS

TÜRELEM

Nem létezik olyan helyzet, ahol Ők ne tudnának segíteni nektek. Titokzatos, ősi írások tartalmazzák ezt a Három Kincset, három szimbólum formájában. De figyeljetek csak, van ott még több is…” – és a Nagy Fehér Lótuszvirág megsúgta utolsó tanácsát a kis magoknak.

Végezetül azt mondta: „Én közületek mindenkiben hiszek – és várni fogok rátok, amikor hazatértek majd a Bűvös Tó felszínére.” 

Este a lótuszmagokat hordozó hüvely lehajlott a vízfelszín fölé, és az összes mag belepottyant a Bűvös Tó vizébe.

A magok közül az egyik gyorsabb volt a többinél. Azon tűnődött: „Miért mondta a Nagy Fehér Lótuszvirág, hogy nehéz lenne az utunk? A víz tiszta és áttetsző, és még a benne visszatükröződő Napot is láthatom.” A Kicsi Mag túl ártatlan volt ahhoz, hogy tudja, hogy sokkalta könnyebb lefelé esni, mint felfelé emelkedni.

Minél mélyebbre süllyedt az apró mag, annál sötétebb lett a víz, míg végül körülötte már minden csak sár és iszap volt. „Ó – ó – Ó! – kiáltotta a Kicsi Lótuszmag – Alig látok valamit!” Ám egyre mélyebbre süllyedt, bele az iszapba… és annyira félt, hogy becsukta a szemecskéit. 

Némi idő után a Kicsi Mag úgy döntött, hogy először kinyitja az egyik szemecskéjét és azután a másikat,  
de még mindig nem látott semmit.

„Merre induljak? Hol van az otthonom? Hogyan tudnék visszatérni?” Mintha csak a kérdéseire érkezne válasz,  
a Kicsi Mag valamilyen furcsa, gurgulázó hangot hallott. Egy sötét és hosszú valami nagy sebességgel közeledett felé.

Hamarosan már láthatta is a Kicsi Mag: egy hatalmas krokodil volt az. Az állat a hátán viselte a nevét, viszont a sötétben lehetetlen volt elolvasni.

„Kicsi Mag, Kicsi Mag – a teremtmény mély, fenyegető hangon kezdett el beszélni –, már vártam rád. Egy új élet áll előtted – és én hajlandó vagyok néhány értékes tanácsot adni neked. 

Az életben mindenféle helyzet előfordulhat.

Néha lehet, hogy valaki véletlenül beléd ütközik: elvégre ez egy nagyon sötét hely. Vagy talán azért, mert rossz hangulatban vannak – és világunk lakóinak majdnem mindig rossz a hangulata – lehet, hogy valaki valami sértőt mond neked. Soha ne hagyd, hogy ez büntetlenül maradjon! Kétszeres vagy háromszoros erővel add vissza nekik, olyan keményen üss vissza, amennyire csak tudsz, úgy, hogy mások elismerjék…” – a titokzatos lény folytatta erélyes beszédét.

A Kicsi Mag félelemmel eltelve azt gondolta: „Talán így kellene lennie. Máskülönben hogyan maradhat életben valaki egy ilyen szörnyű helyen?” De hirtelen eszébe jutottak a Nagy Fehér Lótuszvirág szavai, és azt gondolta: „Ha követem ennek a lénynek a tanácsát, akkor örökre ezen a piszkos helyen fogok maradni, és hamarosan éppen olyan szörnyen fogok kinézni, mint ő.” 

A rettenetes teremtmény – a víz alatti krokodil – lassan közeledett felé. 
 
Ha a Kicsi Mag csak egy parányi részét is követte volna a tanácsának, akkor a krokodil jogosan haraphatott volna le egy darabot belőle – ebben a világban semmi sem volt ingyen, még egy tanács sem.

És akkor már nem tudna visszatérni és egy gyönyörű virággá válni a Bűvös Tó felszínén.

„Minden helyzetből van kiút! Minden helyzetből van kiút!” – ismételgette magának a Kicsi Mag. És hirtelen eszébe jutott a Három Kincs, a Nagy Fehér Lótuszvirág titka: 

„Mindig emlékezz arra, hogy mélyen mindegyikőtökben Három csillogó, hatalmas Kincs van elrejtve: 

ŐSZINTESÉG

EGYÜTTÉRZÉS

TÜRELEM

Amikor eljön az idő, segíteni fognak neked.” És ekkor csoda történt!

Abban a pillanatban, amikor a Kicsi Mag megtagadta, hogy elfogadja a gonosz tanácsot, az EGYÜTTÉRZÉS fénylő ragyogása vette őt körül, hasonlóan egy fényes csillaghoz, amelyik fényt sugároz mindenfelé.

A szörny hátán ekkor már el tudta olvasni a nevét: „Gonosz”.

Hirtelen egy határozott erő arra késztette a Kicsi Magot, hogy felfelé lendüljön, mintha egy óriási hintán lett volna. 

Fokozatosan egy teljesen másmilyen világ jelent meg körülötte. A Fekete Sötétség Világa messze lent maradt – és a Kicsi Mag körül most már minden sötétszürke volt.

Könnyebb volt lélegezni is.

A Kicsi Mag körülnézett és észrevett valamit: „Igen! Kaptam két szirmot! Hűha! Igazi virág lesz belőlem!”

De még túl korai volt örülni… 

A sivár környezetből egy nyálkás, szemölcsös varangy közeledett. Hatalmas úszóhártyás lábával a Magocska felé evezett és így brekegett: „Üdvözlünk a világunkban, Kicsi Mag! A mi szabályaink egyszerűek: Mindenki magának él és senkinek sem segít. Csak a saját érdekeit védi, akármibe is kerüljön – és a céljáért még hazudhat is. Ha valami rosszat tettél, egyszerűen fogd rá valaki másra. Ha cukorkát osztogatsz, ezen a módon tedd: ötöt magadnak, egyet a másiknak…”

A Kicsi Mag rettegéssel nyitotta tágra a szemeit, és a teremtményre meredt, aki ilyen furcsa dolgokat mondott neki. Ezek meglehetősen különböztek attól, amit a Nagy Fehér Lótuszvirág tanított nekik! 

Ezúttal a Három Kincsről szóló gondolat sokkal gyorsabban jutott eszébe, mert a Kicsi Mag nem akart a Szürke Világban maradni, és ennek a szörnyetegnek a szabályai szerint élni.

Abban a pillanatban felragyogott az ŐSZINTESÉG, mint egy jelzőfény. Egy védőfátyol burkolta be a Kicsi Magot és emelte őt erőteljesen felfelé. A szemölcsös varangy hátán pedig ezt lehetett olvasni: „Becstelenség”.

A Kicsi Mag a Homályos Világban találta magát, viszont boldogan tudta mozgatni mind a hat szirmát! Igen, már háromszor több volt neki, mert a Kicsi Mag minden győzelemmel erősebb lett. Valahol odafent a Magocska már a Nap sugarait is láthatta.

De a vizsga még nem ért véget… 

Egy csúnya féreg jelent meg a távolban, amelyik inkább egy kövér kígyóra hasonlított.

Miközben a Kicsi Magot figyelte, lassan közelebb úszott és úgy fürkészte, mint aki a gyengeségeit keresi.

A féreg nem volt olyan erőteljes, mint a másik világok gonosz lakói, viszont okosabb volt. Behízelgő hangon beszélt: „Szerencsés vagy, Kicsi Lótuszvirág – most már jogosan hívhatnak így téged. A mi békés világunkban nincs szél, és nincs is olyan sötét. A szabályok egyszerűek és könnyűek:

Először is, ha nem akarsz valamit megtenni, akkor ne tedd meg – ne tanulj, és ne tégy meg nagy távolságokat – elkerüljük a nehézségeket.

Másodszor, nincs szükségünk barátokra, mert ha barátaid vannak, lehet, hogy el kell viselned a rossz hangulatukat vagy segítened kell őket a nehéz helyzetekben. 

Harmadszor, ha valaki valami kellemetlen dolgot mond neked, ne fogd vissza magad: még a legeslegrosszabb dolgokat is, amelyek csak az eszedbe jutnak, nyugodtan megmondhatod neki…”

„Természetesen csábító, hogy ne keljen erőfeszítéseket tennem… de akkor sohasem fogok megtanulni semmi újat. És azonkívül unalmas egyedül lenni, barátok nélkül – milyen szörnyű! Nem, nem, NEM! – gondolta a Kicsi Lótuszvirág – Minden megvan bennem, hogy elmeneküljek ebből a komor, unalmas világból!”

A harmadik Kincs pedig kész volt segíteni. A TÜRELEM csillaga gyorsan kivirágzott a szívében, és gyöngyházhoz hasonlóan ragyogva, egy fénygömb burkolta be a Kicsi Lótuszvirágot, és lassan elkezdte őt felemelni. 

A „Lustaság” nevű féreg hirtelen egyre kisebb lett, majd hátramaradt a mélyben, mielőtt teljesen eltűnt volna.

A napfény egyre ragyogóbbá vált, és a víz körös-körül egyre tisztábbá és tisztábbá változott. A Kicsi Lótuszvirág egyre erősebb és erősebb lett, a szára egyre gyorsabban nőtt, és telis-tele lett önbizalommal. A Sötétszürke és a Homályos világok most messze alatta maradtak.

A víz és a levegő között sem létezett többé határ. A Kicsi Lótuszvirág megjelent a titokzatos Bűvös Tó felszínén. 

„Üdvözöllek itthon, Kicsi Lótuszvirág!” – 
A Nagy Fehér Lótusz hangja volt.

„Mostanra, hogy ilyen erőssé és gyönyörűvé váltál, már támogathatsz másokat az erőddel és gyönyörködtetheted a világot a tökéletes szépségeddel.”

A Kicsi Lótuszvirág megpillantotta saját tükörképét a tó vizében… és egy csodaszép virágot látott, csillogó, áttetsző szirmokkal.

Majd mindenfelé egyre több és több lótuszvirág tűnt fel. Mindegyikük a saját útját járta, és most mindannyian megmutatták egyedülálló szépségüket.

Ha közelebbről szemügyre veszed őket, láthatod reményteljes pillantásukat, mintha azt mondanák neked:

„Járd helyesen a saját utadat!”